Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


filmlista

2010.07.27

Bevezető

 

Bár a blog, vagy honlap vagy mi csak egy-két hónapja indult el, az első két megírt filmajánló után rájöttem, hogy nem fogok leülni és írni a kedvenc filmjeimről. Főleg azután, hogy más helyeken már leírták a nagy részét annak, amit én szeretnék. Úgyhogy jöjjön a lista azokról a filmekről, akik 1. hatással voltak az életemre, 2. annyira jók voltak, hogy más életúttal/érdeklődéssel hatással lennének rám.

Ígérgetni nem akarok, de ha úgy alakulok, majd beteszek egy-egy linket, ahol szerintem utána érdemes olvasni a filmeknek.

 

Jelmagyarázat

 

A filmek címére kattintva az imdb.com-on található képeket, angol nyelvű leírást találhattok. A magyar címre kattintva egyelőre semmit. A LEÍRÁS menüre általában (érdekes módon) leírást a filmről, ha mellette van, hogy saját, akkor én írtam. A PLUSZ menüpontban apróságokat találtok majd, amik a film leírásában nincsenek benne, de szerintem érdekes / érdemes tudni a filmről. Talán kap majd egy menüpontot a wikipediás leírás is. Sőt, ha nagyon belelendülök, akkor lesz egy kis ikon Szilárd véleményének is. A TAILER felirat, ha van, valami olyasmit jelent, hogy "farokoló". Ha ilyesmit láttok, az azért van, mert kihagytam egy "R" betűt. A TRAILER felirat filmelőzetesre utal.

Azok a vonalak a filmek között lassan le fognak érni az oldal aljáig, huhú!

A [nem ajánlott] felirat tényleg azt jelenti, hogy nem ajánlott. Ha három leírás közül csupán egy van megjelölve ezzel, ez azt jelenti, hogy én azt nem ajánlom, nem azt, hogy abba olyan nagy érdekességek vannak, hogy azt ajánlom. Alap-ellenmarketing.

A filmek egy jelentős része megtalálható másik listákban (főleg azért, mert 1. jók, 2. én is szeretek listákból filmeket nézni). Úgyhogy az IMDB (International Movie Database) TOP 250 [nézők szavazatai alapján] listát ITT találod [ha a filmcímek magyarul jelennek meg, és ez zavar, készíts egy accountot és állíts át a nyelvet magyarra], egy kritikusok által válogatott listát (1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz - felsorolás) ITT találod. Érdekesség, hogy az 1001 film csupán a magyar és svéd oldalon van felsorolva. Jó szemezgetést! :)

 

 

A Filmek

I. Az az elég zura (5,7 -> 5,0000001)

 

Fight Club (Harcosok Klubja) [1999] {imdb: 8,8}


Vektor [2004]        LEÍRÁS (saját)       LETÖLTÉS (szabadon terjeszthető film)


István a király [1983]       {imdb: 7,9}


Thelma and Louise [1991]       {imdb: 7,3}


A tanú [1969]      {imdb: 7,7}     MAGYAR FILM (még ne kattints!)


Good Will Hunting [1997]      {imdb: 8,1}    


Natural born killers (Született gyilkosok)      [1994] {imdb: 7,1}


Festen (Születésnap) [1998]      {imdb: 8,1}

Cool hand Luke (Bilincs és mosoly) [1967]      {imdb: 8,3}

Schindler's list (Schindler listája) [1993]      {imdb: 8,9}

Die fetten Jahren sind vorbei (The Edukators) [2004]      {imdb: 7,6}

Strangers on a train (Idegenek a vonaton) [1951]       {imdb: 8,1}

Inglorious basterds (Becstelen brygantik) [2009]   TARANTINO    {imdb: 8,9}

The Bodyguard (Több mint testőr) [1992]      {imdb: 5,6}

The General (A generális) [1927]        {imdb: 8,4}

Best years of our lives (Életünk legszebb évei) [1946]      {imdb: 8,3}

Le fabuleux destin d'Amélie Poulain (Amelie csodálatos élete) [2001]       {imdb: 8,6}

Hair [1979]       {imdb: 7,2}

Grindhouse - Planet Terror [2007]   RODRIGUEZ   {imdb: 7,6}

Hurt Locker (A bombák földjén) [2008]       {imdb: 7,8}


In Bruges (Erőszakik) [2008]      {imdb: 8,1}


Departed (A tégla) [2006]      {imdb: 8,5}

__________________________________________________________________________________

Shutter Island (Viharsziget) [2010] 

TRAILER        HIVATALOS HONLAP        LEÍRÁS (filmtett)     {imdb: 8.0}

LEÍRÁS (filmbuzi)     LEÍRÁS (halfpecssquad) [nem ajánlott]     LEÍRÁS A KÖNYVRŐL (Filmhírek)

__________________________________________________________________________________

The Dreamers (Álmodozók) [2003] {imdb: 7,1}

Trainspotting [1996] {imdb: 8,2} - még teljesebb élményért olvasd el a regényt Irvine Welsh-től

The Beach (A part) [2000] {imdb: 6,4}

The Last King of Scotland (Az utolsó skót király) [2006] {imdb: 7,7} -> ha kattintasz, kiderül, hogy a film sem skótokról, sem királyokról nem szól

Monthy Piton and the Holy Grail (Gyalog galopp) [1975] {imdb: 8,4}

Pirates of the Caribbean: The curse of the Black Pearl (Karib tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka) [2003] {imdb: 8.0}

Pirates of the Caribbean: At World's End (Karib tenger kalózai - A világ végén) [2007] {imdb: 6,9}

Sweet November (Édes november) [2001] {imdb: 6,2}

Fanny och Alexander (Fanny és Alexander) [1983] {imdb: 8,2}

Perfume: The story of a murderer (Parfüm - Egy gyilkos története) [2006] {imdb: 7,5}

Waking Life (Az élet nyomában / Ébrenlét) [2001] {imdb: 7,5}

Eastern Promises (Gyilkos ígéretek) [2007] {imdb: 7,.8}

- Charlie Wilson's War

- Mr. Woodcock

- Das Leben der Anderen

- Y tu mama Tambien (Anyádat is)

- Chico

- Nicija Zemlja

- The Incredibles

- Arizona Dream

- Papillon

- Les invasions barbares [Barbárok a kapuk előtt]

- Scarface [1983]

- Hable con Ella (Beszélj hozzá)

- Todo Sobre mi Madre

- Usual Suspects

- The Prestige

- Not another teen movie

- Apocalypse now

- Lola rennt

 - Once Upon a Time in the West

- Hotel Rwanda

- Lord of the Weed

- The Doors

- Scent of a Woman

- 12 angry man

 - The Matrix

- L. A. Confidential

- 8 mm

- Az utolsó szamuráj

- A jó, a rossz és a csúf

- Oldboy

- Shi Gan

- One flew over the cuckoo's nest

 - Lawrence of Arabia

- North by Northwest

- To kill a Mockingbird

- The apartment

- Stand by me

- The Wild Bunch

- Princess Mononoke

- Mystic River

- Twelwe Monkeys

- Walk the line

- Gone with the Wind

- Sleuth

- Idi a smotr

- In the heat of the night

- Dead poet's society

- Perfect Blue

- Amadeus

- Man from Earth

- Állítsátok meg Terézanyut

- Truman show

- Requiem for a Dream

- Deja Vu

- Big Lebovski

- A herceg haladéka

- Fear and Loathing in Las Vegas

- Crash

- Sweet November

- Perfume - Story of a murderer

- Rambo First Blood

- Mr. Woodcock

- Das Leben der Anderen

- Papillon

- Scarface

- Cidade de Deus (Isten városa)

- School of Rock (Rocksuli)

- Todo sobre mi madre (Mindent anyámról)

- Not another teen movie

- Hot shots Part Deux (Nagy Durranás 2)

- Apocalypse now

- Lola rennt (A Lé meg a Lola)

- Once upon a time in the West

- Hotel Rwanda

- Scent of a woman

- 12 angry men

- L. A. Confidential

- The last samurai (Az utolsó samurai)
- Song for a Raggy Boy (Dal az agyonvert fiúért)

- A jó, a rossz és a csúf

- Shi Gan (Time)

- How high

-One flew over the cuckoo’s nest

- Road trip (Cool túra)

- Lawrence Of Arabia

- To Kill A Mockingbird (1962) [Ne bántsátok a feketerigót]

- The apartment

- Stand by me

- The Wild Bunch

- Per Qualche Dollaro In Più

- Mystic River

- Twelve monkeys

- Walk the line

- Sleuth (A mesterdetektív)

- In the heat of the Night

- The man who shot Liberty Valance

- Dead poet's society

- Saving private Ryan

 - Tropa de Elite 2

Das Experiment (A kísérlet) [2001] {imdb: 7,8}

 

II. Elég zura, csak nem teljesen az én világom (5,0)

 

- The untouchables (Aki legyőzte Al Caponét) [1987]

- Eurotip

- Some like it hot

- Kill Bill vol. 1.

- Kill Bill vol. 2.

- Monsoon Wedding

- Állítsátok meg Terézanyut

- Night at the Roxbury (Diszkópatkányok)

- Requiem for a dream

- Babel

- Deja Vu

 - The Descent

 - Big Lebovski

- Félelem és Reszketés Las Vegasban

- Crash

- Il Ciclone

- G. I. Jane

- American Dreamz

- Volver

- A bridge too far

- Rambo First Blood

- Easy Rider

- Machete [Fake trailer]

- Un chien andalou

- Gold Rush (Aranyláz)

 - Cidade de Deus

- School of Rock

- The Rock

- Song for a Raggy boy

- El laberinto del Fauno

- The Shining

- O Brother, where Art Thou?

- My father the Hero

- How high (Fűre tépni szabad)

- Road trip

- Jaws

- The great escape

- Strangers on a train

- Notorious

- Fargo

- The Killing

- Per Qualche Dollaro In Più

- Brazil

- Howl's moving castle

- All that Jazz

- Pulp fiction

- Easy Rider

- Un chien andalou (Andalúziai kutya)

- The rock (A szikla)

- El Laberinto del Fauno (A faun labirintusa)

 - North by Northwest

 - Alfred Hitchcock - Notorious

- The Killing

- Fargo

- Tropa de Elite

 

III. Ajánlani tudom (4,99 -> 4,75)


- South Park – Bigger, longer, uncut

- The magnificient seven

- Truman show

- Simpsons – the movie

- The peaceful warrior

- See NO evil, hear NO evil

- From here to eternity

- Manhattan

- The English Patient

- District 9

- Let the Right one in

- Avatar

- Mother Night        LEÍRÁS (saját)

- Tombstone

- Perfect Getaway

- The Pathologist

- 10 dolog, amit utálok benned

- Dogma

- Jay és Néma Bob visszavág

- Anyád, a szúnyogok

- Derült égből Polly

- Secret window

- Blow-up

- Bourne-rejtély

- Karib tenger kalózai - Holtak kincse 2006

- Ocean's 11

- Ocean's 13

- Őfelsége pincére voltam

- Zodiac

- Taxi Driver

- Szeretni bolondulásig

- Kingdom of Heaven

- 300

- Sweeney Todd

- Collateral

- The Shawshank Redemption

 - Idioterne

- Children of Men

- Gandhi

- Matrix Reloaded

- Én és én meg az Irén

- Enemy at the gates

- Green Mile

- Unforgiven

- Dog Day Afternoon

- Finding Neverland

- Smultronstället

- Wallace, Gromit és az Elvetemült Veteménylény

- In cold blood

- Bonney and Clyde

- United 93

- Anatomy of a murder

- Rosemary's baby

- Manhattan

- Glory

- The man who shot Liberty Wallance

- In the Realm of Senses

- Slumdog millionaire

- Team America

- A tizedes meg a többiek

- Casablanca

- People vs. Harry Flint

- Taking lives

- Akira

- Brothers

- Carlito's Way

- The Game

- Broken Embraces (?)

- Blow

- Kontroll

- What's eating Gilbert Grape?

- High noon

- Adventures of Baron Münchhausen

- Casino Royale

- Machete

- Streetcar named desire

- Kickass

- Borat

- Inception

- Enemy at the gates

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.