Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Döntés


Egy pillanatig tiszta volt minden. A tágas, meleg szoba, a számítógép vibrálása, a rengeteg rizses csoki a zacskóban, a szoba sosem változó illata, az elmosódott gitárhangok, a lassan haladó fénycsík a monitoron, a cukros ital a dobozokban, az idő múlása, mind tiszta volt és világos.
Tisztább, mint a falak fehérsége, tisztább, mint a nevetés, tisztább, mint a mosoly az arcomon. Ahogy végignéztem a két barátomat, isteneket láttam. Isteneket, akik az égből mindent látnak, országok, emberek milliói, múlt és jövő felett ítélkeznek, és kiknek egyetlen legyintésétől porrá válhatnának hatalmas királyok, óriás birodalmak, sorsok százezrei.
A pillanat tiszta volt, ahogy az érzés is: Nem tartozom közéjük.
-Szerinted? –a szó elmosódott, udvarias, komoly volt.
Szerintem… Ki vagyok én? Legyintsek a kezemmel emberek millióira, adjak igazat gyilkosoknak és ítéljem el azokat, kik gyávák voltak meghalni? Ítéljem el őket, egy meleg, tágas szobában, a tél közepén?
Ki vagyok én, hogy ezt megtehetném?
A tiszta pillanatot felváltotta a számítógép vibrálása, a szokásos illat, a fény ugrálása, és a fáradtság, mégis, amikor újra megkérdeztek, újra megráztam a fejem.

2006.01.29. 22:07
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.