Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha jól emlékszem, "A füzetek" c. könyvből:

 

Ha nem tévedek, Siezés mondta: részegnek vagy őrültnek kell lenni ahhoz, hogy azt hihessük, bármit is ki lehet fejezni valamely ismert nyelven.

Csak azok a filozófiák és azok a vallások arathatnak sikert, amelyek hízelegnek az embernek. A kereszténység nem az eredendő bűn vagy a pokol segítségével uralkodhatott évszázadokon át, hanem azért, mert Isten fia arra méltatta az embert, hogy testet öltsön. Mértéktelenül előkelő státust kapott ezáltal az ember; ilyen státust tulajdonítanak neki a "haladás" víziói is, valamennyi. Az ember abszolút szükségét érzi annak, hogy a mindenség középpontjába helyezze magát; ha pontosan felfogná jelentéktelenségét, megjelenésének esetlegességét, elveszítené "vidám lendület"-ének egy részét, mi több, ami csakugyan elképesztő volna, talán még a fegyvert is letenné.

Nem az ördög ólálkodik körülöttünk, hanem a halál. A kereszténységnek roppant ügyesen sikerült elhitetnie velünk az ellenkezőjét. Az ördög küzdelemre késztet, hiszen nincs nála nagyobb bajnok, a halál hiszont elfordít a harctól.

[...] azzal kérkedik, hogy "mély". Hencegésével nem áll egyedül. Az ember szinte gyönyörűséget érez, ha az efféle emberek szemében felületesnek tűnik.

Ha két vagy több ember viszonyát vizsgáljuk, ne tévesszük szem elől Káin és Ábel történetét. Ez a kulcsa az emberi kapcsolatoknak. A többi elmélet, fioritura.

[...] olyan lett, amilyenek mi vagyunk, valamennyien [...], emberi és megvetnivaló.

Minden megszállott ember mélynek és zseniálisnak látszik. Pedig se nem ilyen, se nem olyan.

[...] Egy mű azoknak a félreértéseknek köszönhetően él, amiket olvasójában támaszt.

Ha látom, mit csinálnak mások, mindig az a benyomásom, sőt meggyőződésem, hogy én jobban tudnám csinálni. Miért nem gondolom ezt arról is, amit én csinálok?

Amint az ágyra veted magad, vagy a földre, a idő nem múlik többé, mit sem számít. A történelem annak az emberiségnek terméke, amely áll a két lábán.

Tudni, hogy mi fontos - ez a legritkább dolog a világon. Mindazok közül, akiket ismertem, oly kevesen tűntek ki ebben a tekintetben, hogy akár meg is nevezhetném őket (négyen vagy öten voltak, összesen).

Minden csak látszat - de minek a látszata? A Semmié.

Aki sajnálja magát, egyben Istent is sajnálja.

Abbahagyta az írást: már nem volt mit rejtegetnie.

"Naiv"-nak azt nevezem, aki nincs tudatában jelentéktelenségének, és ennek következtében örül a dicséretnek. Mint látható, ez a meghatározás szinte a teljes emberiséget felöleli.

A legigazibb önvallomás az, amit közvetetten teszünk, másokról beszélve.

Az életben elérkezik a perc, amikor már nem utánzunk mást, csak önmagunkat.

A drámaíró a tett embere. [...]

Ha bizonyos volnék benne, hogy ugyanannyi hibám van, mint a többi embernek, mint azoknak, akiket ismerek, nyomban megölném magam.

[...] Beckett, avagy az emberalatti ember apoteózisa.

Mit csinál? - Várom magam.

Nem veszett el minden, amíg elégedetlenek vagyunk magunkkal.

Semmi sem sterilizálja annyira az írót, amint a tökéletesség hajszolása. Ahhoz, hogy létrehozzunk valamit, természetünkre kell hagyatkoznunk, el kell engednünk magunkat, belső hangjainkra figyelni... Kirekeszteni az irónia vagy a jóízlés cenzúráját.

Minden gondolat túlzás. Gondolkodni annyi, mint túlozni.

Ha eltűnne a halálfélelem, ijesztően egyszerű lenen minden.

Felzaklattam néhány embert - egyet sem mentettem meg. Hacsak a zaklatottság nem az üdvözülés tünete.

Csak azokban az országokban lehet élni, ahol a középszerűség géniusza uralkodik: az átlag itt kiváló. Talán ez a civilizáció.

Annak alapján fognak megítélni, amit írtam, nem pedig annak alapján, amit olvastam. Ezt a nevetségesen nyilvánvaló tényt túl gyakran tévesztem szem elől. Minden könyv után, amit felfaltam, némi érdemet tulajdonítok magamnak.

[...] Az egyetem hülyék kloákája, mindenütt az, a világ minden országában.

A gondolkodás az agresszivitás legfinomabb alakja.

A ló nem tudja magáról, hogy ló. - Hát aztán? Vajon mit nyert vele az ember, hogy tudja, hogy ember?

Az igazság, ne tagadjuk, elviselhetetlen, az ember nem arra született, hogy kibírja, kerüli is, mint a pestisest. - Mi az igazság? Ami nem segít élni. Szöges ellentéte a támasznak. Tehát nem szolgál semmire, hacsak arra nem, hogy elveszítsük az egyensúlyunkat s különféle szédüléseket idézzen elő.

Drágán megfizetünk minden gyávaságunkért - igaz, minden bátor cselekedetünkért is.

Minthogy a modern ember elveszítette a végzet mély érzését (és a haladás babonájával helyettesítette), a panasz iránti hajlamát is elveszítette. A színházban, minden mást félretéve, fel kellene támasztani a kórust, a temetéseken és más ünnepélyes alkalmakon pedig a siratóasszonyok intézményét.

Adni éppolyan megalázó, mint kapni. Minden emberi kommunikációt megaláztatással fizetünk meg.

[...] Hozzá kellene szoknunk, hogy nem olvas bennünket senki, vagy ha mégis, felületesen, meggyőződés nélkül. Semmi értéket, semmi érdekességet sem tulajdonítani a másik ember véleményének, úgy írni, mintha soha senki sem olvasna bennünket - így kellene élni. Az ember sokkal elégedettebb volna. Igen, persze, de az ember akkor csakhamar abbahagyná, hogy megnyilatkozzék, vagyis hogy írjon.

A felháborodás az élet jele - és az infantilizmusé. Valahányszor eluralkodik rajtam, örvendek neki és elszomorodom. zeretném, ha mindent el tudnék fogadni, csöppet sem csodálkozva, akár egy idióta.

Az egyetlen "vigasz", ha elfelejtjük, hogy vigaszra van szükségünk.

Megfigyeltem, hogy éjfél után hajlamos vagyok megszánni magam.
Korábban kellene lefeküdnöm.

Nincs olyan bűn a történelemben, amit ne rehabilitáltak volna később. Mint ahogy a bűnösöket is rehabilitálják. És Néró? Türelem: eljön az ő órája is. ha eddig kissé háttérbe szorították, csak azért, mert nem akartak hozzányúlni a keresztény mártírokhoz. De ezekről a mártírokról is meg fognak feledkezni a kereszténység eltűnésekor.

[...] Avégett, hogy összhangba hozzam magam az egyetemes renddel vagy rendetlenséggel, igyekszem én is cél nélkül élni, mégis tudatosan. Ez elég gyakran sikerül is, bár nem egykönnyen. Ritkább hőstett, mint hiszik. [...]

Az emberek avégett találták ki a jövőt, hogy ne legyenek kénytelenek nevén nevezni a halált.

[...] Az a legrosszabb, ha valaki avantgardista akar lenni.

Létezni annyi, mint múltat fabrikálni magunknak.

Amíg az emberek hittek az ördögben, mindaz, ami történt, érthető volt és világos. Mióta nem hisznek benne, minden új eseményhez új magyarázatot kell keresni, szükségképpen nyakatekert és önkényes magyarázatot, amely mindenkit összezavar és senkit sem elégít ki.

[...] Alkotni annyi, mint kirekeszteni [...]

Az egész történelem nem más, mint félreértések sorozata. Mi több, azt merném mondani, hogy minden változás félreértés. Az ember téved, tévedni akar; e nélkül a többnyire öntudatlan szándék nélkül a dolgok úgy maradnának, ahogy vannak: változatlanul rosszak, ahelyett, hogy arculatukat változtatva lennének azok.

[...] A dolgok mélyére hatolni annyi, mint letenni a fegyvert.

Minden ember számára van egy határ, amit illendőségből nem volna szabd átlépnie. Bármilyen életkorban "lejárhat az időnk" - ezután folytatni ízléstelenség. Általános ez az ízléstelenség, hiszen mindenki folytatja. Túlélők, mindenütt... Önmegvetésünk legmélyebb oka, hogy nem álltunk félre, amikor kellett volna, az első figyelmeztetésre. A megszámlálhatatlan túlélő egyikének lenni szégyen, becstelenség, gyalázat.

Minél több az illúziónk, annál bátrabbak vagyunk.


A bátorság nem összeegyeztethető a túl nagy tisztánlátással.

Az eredetiség hajszolása, ha nem épül igazi őrületre, groteszkbe torkollik. Ahol van őrület, ott nem akart, mert az őrület eleve öntudatlanul eredeti.

Nem a tapasztalataid érdekelnek, hanem az a mód, ahogyan prezentálod őket. Egy élet nem mű.

Ha valaki az elitről beszél, tudom, hogy kreténnel van dolgom.

Le kellene mondanunk arról, hogy bármiről is erkölcsi ítéletet alkossunk. Senki sem felelős azért, ami, és senki sem tudja megváltoztatni a természetet: ez nyilvánvaló, mindenki tisztában van vele. De akkor mi végre tömjénezni vagy rágalmazni valakit? Mert élni annyi, mint felbecsülni, mint ítéletet mondani; a tartózkodás, ha nem gyávaságból fakad, roppant nagy erőfeszítést igényel.

Olyan a szabadság, mint az egészség: csak akkor látjuk az értékét, sőt csak akkor ébredünk tudatára, amikor elveszítettük. Akik birtokában vannak, azoknak nem lehet eszménye, nem is vonzhatja őket. Az ún. "szabad" világ üres világ, legalábbis önmaga számára mindenképpen az.

"Amikor álmodik az ember, sohasem kételkedik", mondja egy kínai szöveg.

Mindig is irigyeltem az utálatos emberek magányát.

[...] Bergson is bevallotta, hogy egész életműve tiltakozás. Mindig valaki vagy valami ellen gondolkodunk. Minden fortély abban rejlik, hogy elpalástoljuk ezt a támadást, és a személytelenség álcája mögé rejtsük. Az objektív gondolkodók agyafúrtabbak és komiszabbak, mint a többiek.

Az volna jó, ha valaki megparancsolná, hogy dolgozzam, hogy írjak, sőt, hogy éljek.

[...] A semlegesség az életen aratott győzelem, nem az élet győzelme.

[...] Sohasem lelkesedni - ez üdvös, sőt nélkülözhetetlen jelmondat annak számára, aki meg akarja takarítani magának a későbbi megbánást.

[...] Senki sem tudja meggyőzni magát arról, hogy amit csinál, semmi. Az "alkotás" minden formája megköveteli, hogy egész lényünk részt vegyen benne. Azt pedig nem tudjuk elfogadni, hogy ami belőlünk sugárzik, voltaképp az égvilágon semmit sem ér.

A tökéletese társadalom alapvető feltétele: mindenkit, akit gyűlölünk, meg szabad ölnünk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.