Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A forradalom folytatódik

Jó reggelt-jó reggelt.

Emlékeztek, hogy is indul az  a film, igen, az Amerika Szépség. Elkezdődött hátralévő életed első napja? Valami ilyesmi, nem? A főszereplő pedig már a 40es éveiben jár. És mintha valami visszacsatolódna, újraindulna, felemelkedne. Nemcsak a marihuánától, nemcsak az edzéstől, nemcsak attól a félig-meddig pedofil szerelemtől. Inkább az újraérzett, az ismét megszagolt, napos levegőtől maga körül.

És a gondolat a 90es évek végén folytatódik, itt, Szegeden, a körút felé olyan rövid utcánk végéig, ahol egy kis, Lila ABC névre hallgató üzlet állt. [Miután évekkel később két-hátom nap alatt lebontották, kiderült, az épületnek nem volt alapozása, a falak agyagból, vályogból vagy ilyesféle anyagból készülhetett. A mélypiros, fekete és világoskék, háromszögmintás padlózat azóta is az utca végében fekszik a két, földből kiálló [víz-?,gáz-?] cső alatt és mellett]. Egy két literes Spritért mennék le [I would go] minden nap, hogy azt az ötéves jobb vagy bal kezemmelhazacipeljem. Nem cserélem meg a két kezem, örömmel tölt el a fájdalom, ahogy megérkezem az ajtónkhoz, a harmadik emeletre. Néhány hétig vagy hónapig tennék csak így, amíg a nagy zöld üveg ára 100 Ft fölé nem megy, akkortól nem megyek már többet, azóta sem, az eltűnt kis üzletbe, aminek a neve talán most jut eszembe egy évtizede.

És most, a kétezer-tízes évek elején sem élek jobban vagy rosszabbul, mint akkor gyermekként, azzal az óriási öntudattal, lelkesedéssel és az egyik alkaromba nyilalló fájdalommal. Biztos vagyok benne, veletek sincs különösebben másképp, még ha rossz pillanatokban amúgy emlékeztek is. És akkor minek hivalkodok a forradalommal magával, minek a folytatással? Mert a forradalom lezajlott, anélkül, hogy mi kettőt pislantottunk volna. A szerb ismerősök egy-egy elejtett mondata, miszerint az utóbbi huszonix év alatt 5 (négy? vagy hat talán?) különböző nevű országban éltek, anélkül, hogy a legközelebbi faluba költöztek volna, ránk is igaz. Ha nem is hat, de három névvált. biztosan volt, és a negyedik is közeledik - Magyar Népköztársaság; Magyar Köztársaság; Európai Unió - Magyar Köztársaság és Európai Unió - Magyarország.

Forradalomról akarok beszélni, nem trükkökről és aktuálpolitikáról. A két szélsőt vegyük ki a sorból. Az első és utolsó pohár kevert szeszesital mindig keserűbbnek érzik, mint a középső... ....kettő, négy vagy tizennégy. Megdicsérni sem tudom a két szót, Európai Unió, tegezni sem tudom, magázni sem tudom, sehova tenni sem tudom. Arc- és alaktalanul fog körbe minket láthatatlan hálókkal és oly gyengéden húz csak elfelé - Nyugat, Észak, Dél és egy kicsit Kelet felé, észrevenni is alig lehet. De hadd mondjam el, a forradalom megtörtént, ott az az új odabiggyesztett két szó, és nemcsak megnyíltak, de el is tűntek azok a határok [vivat, Schengen!], a munkavállalási engedélyek, és ami a fejünkben maradt, szocialista örökség, kommunista munkamorál, nagymagyar mentalitás, három tenger és ötéves terv vagy pusztán a gyávaság, talán fel lesz váltva talán valami forradalmibbal. Tedd meg, ugorj bele! Maradhatsz budapesti Szegeden? Maradhatsz szabolcs-szatmári nógrád megyében? Maradhatsz magyar Párizsban, Londonban? Kisújszállási Toscánában? Pomázi Athénban? Válaszolj, kérlek. Gondolkozz, kérlek. A kezedben van a mai napi hangulatom. [http://europa.eu/ - megjegyzitek a címet?, megnézitek az oldalt?]

Más volt-e a hangulat abban a dél-olasz hangárban [három hete buldózerezték le], ahol valaki, általában a legkevésbé szimpatikusak közül mindig a kezembe [miért nem a ti kezetekbe?!] nyomott egy nagy műanyagüveget borral vagy narancsos vodkával tele és a levegő olyannyira fülledt volt az izzadtság, marihuána és hasis illatától, hogy mindenki egy kicsit kevésbé lett gyanús - más volt-e ott a hangulat, ahol az észt lányokkal sosem táncoltam, egy kimondhatatlan és visszaemlékezhetetlen nevű catanzaroi lány oly sokszor be akarta fonni a hajam, ahol Carloval hónapokig terveztünk egy "Balkán túrát", de végül, ahogy azelőtt sem soha, azóta sem ült repülőre, hogy eljöjjön meglátogatni, vagy ahol megismertem azt az oly kevéssé almaarcú [szkandal!, botrány!] lengyel lányt, Małgorzatát - aki a barátnőm lett és akihez 20, azaz húsz órát kell utaznom, ha látni szeretném?

Vagy más volt-e a hangulat néhány napja, ahogy azt éreztem egybefolyunk egy úszó hajón, a Dunán két ország között, mi öten vagy tízen is abban az ablaktalan kis helységben, a cigifüstben és alkoholban feleoldódott fekete mágiában [hiába próbáltam ignorálni, a keleti bűvészetből nemcsak varázslat, de együttlét, night-long barátság lett], az egymásra meredő óriás- és pontszemekben, a román, magyar, egy délnyugat-indiai és szerb akcentusban, a falról visszapattanó elvétett darts-nyilakban, a közös, sokhangú, -nyakú, -arcú nevetésben?

Más volt-e a hangulat? Nem, egyáltalán nem. Hasonló, szinte identikus volt a hangulatom. Jól, kiválóan éreztem magam. A calabriai egyetemen, a milánói arab negyedben, a poznani belvárosban, a máltai regisztrációjú hajón Magyar-, vagy Horvátországban, két határ között, Szerbiában, Romániában vagy Bulgáriában. Ami más volt, mosolyt csal az arcomra, és amitől a hideg végigfut a karjaimon, az a hazaérkezés volt mindig az Európai Unió - Magyar Köztársaságba.

Jó reggelt - jó reggelt!

Ma, a Szegedi Tudományegyetem első tanítási napján egyedül vagyok itthon. A szüleim dolgoznak, én pedig hátradőlök a duplamatracomra a földön, és remélek, nem is tudom, mit. Nem folytatom a mondatot. Tényleg nem tudom, mit.

De beszélek még inkább: hallottatok már kiégett és reményvesztett kétsorost vagy epigrammát? Talán szavaink sincsenek, amelyek ki tudnák mindezt fejezni. Minél rövidebb az írás, annál inkább követelmény, hogy a vég boldog legyen. Fogalmam sincs, mit csinálok majd ma este. Mégis jó lenne boldogan búcsúzni. De mit tegyek, ha a bevezetés nosztalgikus [22évesen!], és a tárgyalás sem kocog le a mélybe? Optimistának vagy butának kellene lennem a szép szavakhoz. De ezen a napos, szeptemberi reggelen mindkét szó az ereimbe fúródik és vénásan belémtöltődik. Kedvenc humanistáimat is lekönyökölve a következő generáció helyett a mostaniban, sőt, az előzőben bízom. Oly nagyon bízom. Saját megteremtőmnek, apámnak vagy nagyanyámnak érzem magam.

Könnyeket csal a szemembe a napfény. Átölellek, Világ.

Szeged, 2011. szeptember 5.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.